Mennyei krumpli recept

Hozzávalók:
4-5 burgonya
1 főzőtejszín

3 gerezd fokhagyma
szerecsendió
kevés olívaolaj
Elkészítés:
Tisztítsuk meg, és szeleteljük fel vékonyra a burgonyát. A tál aljába öntsünk kevés olívaolajat, és tegyük rá a szeleteket. Keverjük össze a tejszínt a szétnyomott fokhagymával, sóval és szerecsendióval, és öntsük a burgonya tetejére. Takarjuk le alufóliával és süssük, amíg puha nem lesz.
Tanácsok:
Köretként is remek, de önmagában is megállja a helyét!

Csőben sült brokkoli/ karfiol recept

Hozzávalók:
1 fej brokkoli v karfiol
10 dkg sajt
olaj, só, bors, vegeta
(sajtos)Bechamell mártáshoz: 5dkg vaj
5dkg liszt
5 dl tej
10 dkg sajt
Elkészítés:
A zöldséget megmossuk és rózsáira szedve fűszeres vízben megfőzzük, majd leszűrjük.
Közben elkészítjük a sajtos bechamellt.( világos rántás, majd felengedjük tejjel, megvárjuk amíg besűrűsödik és a végén hozzáadjuk a reszelt sajtot is)
Egy jénait vagy egy tepsit kiolajozunk és beletesszük a zöldségeket, majd sózzuk, borsozzuk és ráöntjük a sajtos bechamellt. A tetejére reszelt sajtot szórunk és mehet is a sütőbe szép pirosra sülni. Isteni finom.
Tanácsok:
Köretként, magába ugyanúgy megállja a helyét!
Aki szereti az füstölt sajttal is kipróbálhatja.
Ja és nyugodtan próbljátok ki más zöldségekkel is.
Elkészítési idő: 45 perc

Igazi sült krumpli (pommes frites) recept

Hozzávalók:
tetszés szerinti mennyiségben burgonya (lehetõleg régi, öreg), ízlés szerint só, olaj a sütéshez.
Elkészítés:
A meghámozott burgonyát 3 milliméter vastag, egyforma rudakra vágom és tiszta konyharuhával leitatom róla a nedvességet. Közepesen forró olajba teszem, de egyszerre nem túl sokat, csak annyit, hogy a burgonyarudacskák "úszhassanak" az olajfürdõben. Néhány perc múlva forrósítom az olajat. Amikor a krumpli láthatóan puffadni kezd, akkor a lángról lehúzom és leszûröm. Hagyom kihûlni. Ezután közvetlenül tálalás elõtt az olajat ismételten felforrósítom és a krumplikat újból beletéve, aranysárgára sütöm. Leszûrve azonnal tálalom és csak a tányéron sózom. (Ellenkezõ esetben rögtön összeesik, levet enged.)

Görög tepsiben sült krumpli recept

Hozzávalók:
8 nagy szem krumpli (1 kg),
5-6 ek olivaolaj,
só,
őrölt feketebors.
Elkészítés:
A krumplit héjában sós vízben 20 percig főzöm. A sütőt előmelegítem (220 fok, gáznál 3-4). A krumplit meghámozom és hosszanti irányban négyfelé vágom. Olajozott sütőlemezre helyezem és olajjal beecsetelem. Sózom, borsozom és közéső sinen 10-12 percig sütöm. Ha van grillezője is a sütőnek, akkor az utolsó 2-3 percben azt is kapcsold be!

Angolos sült burgonya recept

Hozzávalók:
75 dkg tisztított burgonya, 3 dl jó sûrû tejföl, 20 dkg zsemlemorzsa, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál törött fekete bors.
Elkészítés:
A nyers, meghámozott burgonyát karikákra vágom és megsózom, megborsozom, majd jól összekeverve beleterítem egy kisebb tepsibe vagy tûzálló tálba. Egyenletesen rászórom a zsemlemorzsát és lelocsolom a tejföllel. Ezután szorosan lefedve elõmelegített forró sütõbe tolom. Körülbelül harminc percnyi párolás után a fóliát leveszem a tetejérõl és a morzsát pirosra pirítom.

Burgonya Pékné módra recept

Hozzávalók:
75 dkg héjában fõtt burgonya, 40 dkg vöröshagyma, 10 dkg kolozsvári füstölt szalonna, ízlés szerint só.
Elkészítés:
A szalonnát apró kockákra vágom és egészen kis lángon kevergetve, zsírját kisütöm. Egy kisebb tepsit kevés szalonnazsírral kikenek, majd a meghámozott és vékonyra karikázott fõtt burgonyát elterítem benne. A megtisztított és ugyancsak karikákra vagdalt vöröshagymát elosztom a burgonya tetején, majd rászórom a szalonnapörcöt és rálocsolom a kisült szalonnazsírt. Fedetlenül teszem be az elõmelegített forró sütõbe és addig pirítom, amíg a tetején lévõ hagyma színesedni nem kezd.
Tanácsok:
Sült csülökhöz a legfinomabb!

Röszti recept

Hozzávalók:
(4 személyre):
1 kg (lisztes) burgonya
2,5 evőkanálnyi zsír vagy sütővaj
fél teáskanálnyi só
1 evőkanálnyi vaj
Elkészítés:
A krumplit sós vízben megfőzzük, hagyjuk kihűlni, meghámozzuk, majd lereszeljük. A zsírt egy serpenyőben felmelegítjük, beletesszük a krumplit, megsózzuk, s időnként kicsit átkeverve elősütjük. Majd a krumplimasszát lepénnyé formálunk, s - még mindig kis tűzön - annak minkét oldalát aranysárgára (és kérgesre) sütjük. Ez oldalanként kb. 15 percet kíván. Végül a tetejére morzsolunk egy evőkanálnyi vajat, s még 5 percig hagyjuk a tűzön.
A rösztit sokféleképpen gazdagíthatjuk. Tálalhatjuk például a tetején tükörtojással, vagy reszelt sajtot (sütőben) ráolvasztva. De már magát a főtt-reszelt krumplit is dúsíthatjuk, ha frissen sült szalonnakockákat, vagy párolt savanyúkáposztát, illetve egyéb zöldségeket keverünk hozzá

Krumplipüré ahogy mi szeretjük recept

Hozzávalók:
5-6 szem közepes burgonya
1-2 dl forró tej
5 dkg vaj
1 tojássárgája
10 dkg főtt császár

szercsendió
Elkészítés:
A burgonyát meghámozzuk és kockára aprítjuk, majd sós vízben megfőzzük.
A főtt császárt apró kockára vágjuk és egy serpenyőben megsütjük. (nem kell hozzá sem zsíradék, sem folyadék)
Leszűrjük a burgonyát, és még forrón krumplinyomóval gyorsan áttörjük. Itt félre is rakhatjuk a krumplinyomónkat:-) Jöhet a robotgép (habverős). A krumplihoz hozzáadjuk a tojást és a vajatvalamint az örölt vagy reszelt szerecsendiót és a robotgép segítségével habosra kerverük közben folyamatosan adjuk hozzá a forró tejet is, míg megfelelő állagú nem lesz.
Ha megkostoltuk és úgy érezzük, hogy nem kell bele más fűszer akkor a robotgéptől is elbúcsúzunk. Hozzáadjuk a sült császárkockákat és jól összekeverjük.
Elkészítési idő: 30 perc

Francia krumpli recept

Hozzávalók:
1-1,5 kg krumpli
0,5 dl olaj
kb.7,5 dl tej
izlés szerint ételízesítő
kevés reszelt sajt a tetejére
Elkészítés:
A krumplit meghámozom, karikákra vágom és egy tálban összekeverem az ételízesítővel és az olajjal. Tepsibe teszem és felöntöm a tejjel, vigyázva arra, hogy a felénél ne érjen följebb, mert kiforrna sülés közben. Alufóliával letakarom és 60-70 percig sütöm előmelegített közepesen meleg sütőben.
Az utolsó 10 percben leveszem az alufóliát és a reszelt sajtot a tetejére pirítom.Ez akár el is hagyható.
Nagyon kitűnő körete a márványsajtos pulykának.
Jó étvágyat hozzá!
Tanácsok:
Ha kedveled az igazán finom ízeket, akkor füstölt sajtottegyél a tetejére.Ha még feldúsítjuk akár kolbásszal, zöldséggel, akár egytálételként is szuperálhat.
Elkészítési idő: 60 perc

Gnocci recept

Hozzávalók:
-4 fõtt burgonya áttörve
-15 dkg teljes kiõrlésû liszt
-1 kávéskanál fehérbors
-2 evõkanál vaj
-10 dkg reszelt parmezán
Elkészítés:
Gyúrj tésztát a hozzávalókból a sóig bezárólag. Ujjnyi vastagra nyútsd ki és nudli szerű darabokra formázd. Enyhén sós, forrásban lévõ vízben lassan fõzd ki. Ha a gnoccik feljöttek a víz tetejére, kiszedheted. Majd olvasztott vajban forgasd meg és tálaláskor reszelt parmezán sajtot szórj rá.
Ízlés szerint bármilyen zöldséges tejszínes, sajtos szósszal tálalhatod.
Például Pesztoval, vagy akár fokhagymás paradicsomos szósszal is.

Koldus kotlett recept

Hozzávalók:
1/5kg burgonya
só,bors
2 kávés kanál finomra vagdalt zöldpetrezselyem
3 tojás
Elkészítés:
A burgonyát meghámozzuk,belereszeljük hideg vizbe,szűrőbe öntjük,a vizet jól kinyomkodjuk belőle.Felverjük a tojásokat hozzá adjuk a burgonyát,fűszerezzük.Kanállal tükörtojássűtöbe,forró olajba szedjük és pirosra ropogosra sütjük.
Tanácsok:
Tejfölös tökfözelék a legkiválobb mellé de bármilyen mártásos étel mellé kitűnő.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 30 perc

Töltött Gomba recept

Hozzávalók:
12 nagyfejű (2.5-4 centiméteres) friss gomba
2 ek. vaj
2 ek .apróra vágott vöröshagyma
5 dkg zsemlemorzsa
fél kk. száritott petrezselyem
fél kk.olasz fűszerkeverék.
Elkészítés:
A gombákat megtisztitjuk,száraikat kivesszük. A kalapokat félre tesszük.Kis tálban összekeverjük a vajat,a vörörhagymát,és az apróra vágott szárakat.Lefedjük,és magas fokozaton,1-1,5 percig fözzűk,amig a vaj megolvad és a gombaszár megpuhul.Hozzákeverjük a zsemlemorzsát,petrezselymet,és az olasz füszerkeveréket.A keveréket a gombakalapokba töltjük ,és jól lenyomkodjuk.Egy papirtörölközővel letakart tányéron körbe elhelyezzük őket,és 1-1,5 percre betesszük a mikrosütőbe,magas fokozatra.
Elkészítési idő: 15 perc

Balzsamecetes-juhtúrós brokkoli recept

Hozzávalók:
brokkoli, juhtúró, balzsamecet, só, bors, citromlé
Elkészítés:
A brokkolit beleteszem a serpenyőbe, sózom, borsozom, kevés citromlevet locsolok rá, párolom egy kicsit, öntök rá kevés balzsamecetet, jól összeforgatom leveszem a tűzről és bele tördelem a juhtúrót összeforgatom és kész.
Elkészítési idő: 8 perc

Szalonnás-mozzarellás krumpli recept

Hozzávalók:
- 4 nagy krumpli 
- mozzarella 
- bacon 
- só 
- bors 
- vaj 
- kakukkfű 
- fogpiszkáló
Elkészítés:
A krumplit héjában megfőzzük. Ha megfőtt és kihűlt, óvatosan hosszában 3 felé vágjuk. Rétegezzük: krumpli, egy szelet mozzarella (lehet füstölt is), krumpli, mozzarella, krumpli, majd az egészet baconbe tekerjük, fogpiszkálóval összetűzzük, sózzuk, borsozzuk, és egy vajjal kikent tűzálló tálba tesszük. Megszórjuk kakukkfűvel. Forró sütőben kb. 15 percig sütjük.

Zsemlegombóc recept

Hozzávalók:
1 1/2 zsemle,3 dkg zsír,8 dkg liszt,2 tojás,1/2 cs.p.zöld,egy kh.t.bors,só.
Elkészítés:
Az apró kockákra vágott zsemlét a zsírban halványra pirítjuk,megszórjuk a finomra vágott z.petrezselyemmel,és 1-2 percig együtt pirítjuk.A tojásokat elkeverjük egy kanál vízzel,megsózzuk,megborsozzuk,belekeverjük a lisztet,a zöldpetrezselymes pirított zsemlekockát,gombócokat formálunk belőle és a forró levesben megfőzzük.
Tanácsok:
Vadas mártás mellé is kiváló köretnek,ebben az esetben kockából készült levesben,vagy sós,esetleg delikátos vízben kell kifőzni,és köretként a vadashoz adni.
Elkészítési idő: 30 perc

Tésztasaláta felturbózva recept

Hozzávalók:
-250g kiskagyló tészta
-pici olivaolaj a tésztához
-só
-1 piros pritaminpaprika(jó paradicsompaprika is, alényeg, hogy édes és piros)
-1 kicsi nyers kígyóuborka
-1 kisüveg gyöngyhagyma
-1 üveg savanyúuborka(kb 4 dl, lehet az átlagos bolti üveg alján hagyni pár szemet)
-2 paradicsom
-3/4 üveg konzervkukorica
-20dkg gépsonka
-20 dkg sajt
A tartármártáshoz:
-fél liter tejföl
-majonéz
-mustár
-kicsi fehérbors
-delikát ízlés szerint
-pici porcukor
Elkészítés:
A tészta vizébe sót teszünk.Megfőzzük a tésztát.Leszűrjük.Ha még kell sózzuk, és kis olivaolajat öntünk rá.Hagyjuk kihülni.A zöldségeket, a sajtot és a sonkát apró darabokra vágjuk.(a kukoricát nem kell).Kikeverjük a tartármártást.Összeöntünk mindent.
Jóétvágyat!
Tanácsok:
Hűtve fogyasztandó!Másnapra lesz csak igazán finom!Nagy adag lesz belőle.
Elkészítési idő:változó.Igen aprólékos, ügyetlen kéznek órákig kitartó munka.De egyszer megéri kipróbálni,utánna rászokik mindenki.

Fűszeres burgonyahasábok recept

Hozzávalók:
25 dkg burgonya,
szárított majoranna,
tárkony vagy más fűszer,
só,
őrölt feketebors,
1 evőkanál olívaolaj
Elkészítés:
A burgonyát vastagabb hasábokra vágjuk megszórjuk a fűszerekkel.
Vékonyan kiolajzott tepsiben, nem túl forró sütőben kb. 25 percig sütjük.
Ha ropogósan szeretjük, előtte 2-3 percig főzzük elő a burgonya hasábokat.
Tanácsok:
Némi reszelt sajttal megszórva, friss salátával akár önálló vacsora is lehet.
(Érdemes kipróbálni füstölt mozzarellával, de úgy kicsit több kalória...)
Elkészítési idő: 35 perc
Kalóriatartalom: 457 kcal

Paradicsomos-spenótos tésztasaláta recept

Hozzávalók:
35 dkg masnitészta
35 dkg spenót
20 dkg koktélparadicsom
fél fej lilahagyma
2 ek balzsamecet
4 ek tökmagolaj v. olivaolaj
10 dkg fetasajt

frissen őrölt bors
Elkészítés:
A tészát sós vízben szokásos módon megfőzzük, majd leszűrjük. Közben megmossuk a spenótot, ha nagyobb levelű, akkor kisebbekre tépkedjük. A paradicsomokat megmossuk, félbevágjuk. A hagymát meghámozzuk és nagyon vékonyra szeleteljük. Salátaöntetet készítünk az ecetből, sóból, borsból és olajból. A langyos tésztát egy nagy tálban a spenóttal, a paradicsommal, a hagymával és a fetával összekeverjük, ráöntjük az öntetet és jól beleforgatjuk.
Tanácsok:
Az elkészített tésztasalátát tűzálló tálba is tehetjük és a sütőben 180 fokon kb. 20 percig süthetjük.
Elkészítési idő: 30 perc
Kalóriatartalom: 570 kcal

Vegyes gyümölcsszósz (gyümölcsmártás) recept

Hozzávalók:
Fél kg magozott és szeletelt tetszőlkeges gyümölcs vegyesen (friss, fagyasztott, vagy befőtt),
20 dkg cukor,
fél liter víz,
pici só,
egy pohár tejföl,
egy ek liszt, kevés citromhéj.
Elkészítés:
A gyümölcsöt a cukorral, meg a citromhéjjal a vízben puhára főzöm (kb. negyed óra). A tejfölben elkeverek egy púpozott kanál lisztet és behabarom vele a mártást. Ha kell még utánízesítem cukorral, vagy sóval.
Tanácsok:
Húsok mellé ajánlott.

Gombás kocka recept

Hozzávalók:
5 dkg gomba
1 kiskanál zsir
2 halmozott kanál liszt
2 tojás
5 dkg olvasztott vaj
2 dl tejföl
só,bors
Elkészítés:
A gombát aprora vagdalva kevés zsirban megpároljuk és zsirjára sütjük.
Kihütjük.A lisztet,tojássárgákat,olvasztott vajat,tejfölet,sót ,borsot,finomra vágott petrzselyemzöldet simára kikeverjük,hozzávegyitjük a gombát és a két tojásfehérje kemény habját.Kisebb tepsit vagy lábast kikenünk zsirral,meghintjük liszttel,beleöntjük a keveréket és sütöben tüprobáig sütjük.
Deszkára boritva kisebb kockára vágjuk és külön tálban tálaljuk paradicsom-zöldség-gomba-hús krémlevesek mellé.

Rakott spagetti recept

Hozzávalók:
fél kg spagetti vagy makaroni tészta,só, spagetti alap,sajt, kukorica,tejföl,40dkg darált hus 1 fej hagyma
Elkészítés:
kifözzük a tésztát a hagymát aprora vágjuk kis olajon megpiritjuk hozza adjuk a d.hust majd ha fehér lwtt a hus hozza adjuk a spagetti {zacskos} alapot kis sot és 0,5 dl vizet addig hagyod a tüzhelyen mig rogyog utána leveszed a tüzhelyröl fokj egy tepsit tedd be a tészta felét utana a daráthus felét a dobozos kukorica felét utana szinten ugyanazt csinálod tészta,hus ,kukorica és a végén a tejfölt amit elötte felmelegitettél ésa legvégéna reszelt sajtot beteszed a sütöbe addig mig a sajt nem lesz halvány sárga
Tanácsok:
elötte kapcsold be a sütöt hogy jo forro legyen a rem
Elkészítési idő: 30 perc

Tejfölös tojáspörkölt recept

Hozzávalók:
egy tejföl
négy tojás
kevés liszt a tejfölhöz
egy hagyma
olaj
fűszerek
Elkészítés:
Megdínsztelem a hagymát az olajban, megfűszerezem, izlés szerint, a négy külön megfőzött tojást beleaprítom,és egy kicsit még sütöm, aztán a tejfölt a lisztel csomómentesre keverem és egy kis vízzel felhígítom, hogy ne legyen túl sűrű sem és túl híg sem. Aztán főzöm még egy kicsit és kész is van.Tésztával vagy nokedlivel tálalom.
Tanácsok:
Ha túl sűrűre sikerülne, még utána lehet hígítani!
Elkészítési idő: 15 perc

Makaróni tejszínes parajjal recept

Hozzávalók:
25 dkg makaróni, 25 dkg friss, leveles paraj, 2 dl tejszín (vagy nem savanyú tejföl), 2 közepes nagyságú paradicsom, 2 evõkanál olaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 evõkanál Vegeta, 1 mokkáskanál törött fekete bors; a tészta fõzéséhez 1 evõkanál só.
Elkészítés:
A makarónit sós vízben megfõzöm, és meleg vízzel leöblítve jól lecsöpögtetem. Közben a felforrósított olajon megpirítom a zúzott fokhagymát, valamint a megmosott és kis kockákra vágott paradicsomot. Ráteszem az ugyancsak megmosott, ereitõl megszabadított, és nagyon vékony csíkokra aprított parajt. Néhány percnyi pirítás után ráöntöm a tejszínt. A Vegetával meg a törött borssal fûszerezem. Jól összeforralom, majd az így keletkezett sûrû mártást ráöntöm a makarónira. Átkeverem és azonnal tálalom.

Ananászos csirkemellkockák rízzsel recept

Hozzávalók:
4 csirkemell
1 konzerv ananász
kb 2 dl főzőtejszín
1 fej vöröshagyma
só,bors
1 bögre rízs
1 húsleveskocka
2-3 evőkanál liszt
Elkészítés:
A hagymát felkockázom és kevés olajon megpirítom.A melleket kis kockákra vágom és beledobom a hagyma közé, majd pár percig pirítom.Közben 2-3 dl vízben feloldom a húsleveskockát, aminek kb felét a csirkemellre öntöm, majd tejszínt is adok hozzá. A maradék tejszínből és húslevesléből kevés liszttel habarást készítek. Belerakom az ananászt is és készre párolom majd behabarom. És persze közben sózom borsozom ízlés szerint.
Köretnek rízst készítek mellé.

Almás sült metélt recept

Hozzávalók:
20 dkg vékony metélt,
3 közepes nagyságú alma,
15 dkg sárgabarack-lekvár,
2 tojás,
2 dl tejföl,
5 dkg vaj vagy margarin,
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
ízlés szerint cukor (vagy méz), a tészta főzéséhez só,
a tepsi kenéséhez 2 dkg vaj
és 1 evőkanál liszt.
Elkészítés:
A tésztát a szokásos módon, forrásban lévő sós vízbe téve megfőzzük, majd melegen vízzel leöblítve, lecsöpögtetjük. Az olvasztott vajra téve alaposan összekeverjük.
Amíg a tészta fő, az almákat megmossuk, meghámozzuk, és kicsumázzuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tojássárgákat 2 evőkanál cukorral (vagy mézzel) kikeverjük. A felét félretesszük. A másik feléhez fokozatosan hozzáadjuk a sárgabaracklekvárt.
A fahéjjal ízesítve ezután belekeverjük a reszelt almát. (Az almát nem kell kicsavarni!) A főtt tésztát összekeverjük az almás masszával, és egy kikent, kisebb tepsibe simítjuk.
A tojások fehérjéből kemény habot verünk, amit lazán öszszeforgatunk a tejföllel és a félretett, tojássárgás cukorral. A tészta tetejére simítjuk a tejfölös habot, és az előmelegített forró sütőben közepes lángon 20-25 percig sütjük. Kockákra vágva, nyers almaszeletekkel tálaljuk. Könnyen elkészíthető, laktató nyári finomság

Alföldi tészta recept

Hozzávalók:
1 cs.csuszatészta,40 dkg füstölt,főtt hús,20 dkg gomba,só,p.paprika,v.hagyma,1 dl tejföl.
Elkészítés:
A csuszatésztát a szokásos módon enyhén sós vízben kifőzzük,a főtt füstölt húst ledaráljuk.A v.hagymát apróra vágjuk,és kevés zsiradékon lepirítjuk,hozzáadjuk a f.húst és a gombát,majd tovább pirítjuk.Liszttel és kevés p.paprikával meghintjük,felengedjük kevés vízzel (mintha mártást készítenénk),majd a tésztával összekeverjük.Kikent tepsibe öntjük,tetejét leöntjük tejföllel,majd sütőben megsütjük.

Majorannás metélt recept

Hozzávalók:
25 dkg széles metélt, 2 dl tejföl, 2 tojás, 3 evõkanál olaj, 1 teáskanál majoránna, 1 púpozott teáskanál Vegeta, 1 mokkáskanál törött fekete bors, a tésztához 1 evõkanál só, a tepsihez 2 evõkanál olaj és 2 evõkanál zsemlemorzsa.
Elkészítés:
A tésztát a szokásos módon megfõzöm, leszûröm, leöblítve lecsöpögtetem, és tálba öntöm. Amíg fõ, a tojássárgákat kikeverem a fûszerekkel és az olajjal, majd hozzákeverem a tejfölt is. A fõtt tésztát átforgatom a tojásos öntettel, végül a tojásfehérjékbõl vert kemény habot óvatosan hozzáadom. Egy kisebb tepsit olajjal kikenek, meghintem a zsemlemorzsával, és a tojásos tésztát belesimítom. A tetejét simára egyengetem, majd az elõmelegített, forró sütõben szép piros kérget sütök a tetejére. Kockákra vágva tálalom.
Elkészítési idő: 60 perc

Sült tészta paradicsommal és sonkával (4-6 adag) recept

Hozzávalók:
30 dkg tészta
10 dkg gépsonka
1 fej hagyma
1 csokor petrezselyem
1 csokor kapor
4 érett, kemény paradicsom
6 dkg reszelt sajt
egy csipetnyi õrölt szerecsendió
só, bors
2 tojássárgája
2 tojás
2 dl tej
2 dl tejszín
1,5 dl hideg, zsírmentes marhahúsleves
vaj és zsemlemorzsa a formához
vaj
Elkészítés:
-A tésztát bõ sós vízben nem túl puhára fõzzük; szitán leszûrjük, hideg vízzel leöblítjük és lecsöpögtetjük.
-A paradicsomot megmossuk és vékonyra vágjuk.
-A sonkát kis darabokra vágjuk.
-A hagymát megtisztítjuk és durvára vágjuk.
-Egy tûzálló tálat kivajazunk és zsemlemorzsával meghintjük.
-A hideg levest felverjük a tejjel, a tejszínnel, a tojásokkal, a tojássárgájával, a sajttal, sóval, borssal, szerecsendióval.
-Hozzákeverjük a zöldfûszereket, a tésztát, a paradicsomot és a sonkát.
-A masszát az elõkészített tálba töltjük, meghintjük frissen reszelt sajttal, vajdarabkákat teszünk a tetejére és elõmelegített sütõben 210 ºC-on 45 percig sütjük.
Tanácsok:
Friss salátával ízletes és kiadós vacsi. Tálaláskor is megszórhatjuk reszelt sajttal.

Sonkás-tészta recept

Hozzávalók:
2 tejföl,1 tojás+1 sárgája,vegeta,só,bors,2 szelet szalonna,10dkg sonka,tészta,sajt
Elkészítés:
A tejfölt a tojásokkal összekeverem.Teszek bele vegetát,borsot.2 szelet szalonnát megsütök,a sonkát felszeletelem.A tésztát kifőzöm.Az egészet összekeverem.Vajazott jénaiba sütöm.Reszelt sajtot teszek a tetejére.

Pizza recept

Hozzávalók:
0,5kg liszt
1 élesztő
csipet só
víz
szalámi
párizsi,sajt
ketchup,majonéz
pizzakrém
Elkészítés:
Az élesztőt megfutattom,majd a lisztel összegyúrom,beleteszem a sót,és annyi vizet hogy álljon össze.Ezeket pihentetem .Egy kicsi ketchupot összekeverek a pizzakrémmel,és előkészitem a pizzára teendő dolgokat.pl:lereszelem a sajtot stb Miután a tészta kellően megkelt,kiolajozott tepsibe beleöntjük,és forró sütőbe tesszük .Mikor majdnem kész rákenjük a pizzakrémet,és feltesszük feltéteket,majd visszatesszük a sütőbe.

Pizzatészta nagyitól recept

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 4 dkg élesztő, kb. 2 dl meleg tej és 1 evőkanál cukor az élesztő felfuttatásához, 1,5 dl olaj, plusz meleg tej a dagasztáshoz, só, 2 egész tojás
Elkészítés:
Az élesztőt felfuttatjuk a cukros tejben. Egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a tojásokat és a sót.
Ha az élesztő megkelt, hozzátesszük a liszthez és a tojáshoz, összedolgozzuk, majd az olajjal és a plusz tejjel közepes keménységű tésztává dagasztjuk. (Nem mindig szükséges hozzá az összes olaj. Ezt a dagasztás során úgyis tapasztaljuk:)
Tanácsok:
Feltétnek lecsósat szoktam csinálni. A lecsóhoz ütök 1-2 szem tojást, ez sűrít, gazdagít.
A lecsós mártást a tésztára kenjük, majd gazdagon megrakjuk vékonyra szelt kolbásszal, baconszalonnával, megszórjuk konzerv kukoricával, szép vékonyra szelt paradicsomkarikákat, hagymakarikákat, jó sok reszelt trappista sajtot is teszünk a tetejére. A sütőbe téve lassan és addig sütjük, amíg kicsit megpirul az oldala, és szárazra sül a tészta közepe. Nem árt villával kicsit megszúrkálni, hogy a felesleges levegő távozzon, és a tészta ne puffadjon fel.
Elkészítési idő: 120 perc

Tejszínes csirkemellfilé recept

Hozzávalók:
csirkemellfilé,félcsomag spagetti tészta,só,bors,fokhagyma,kevéske olaj,trapista sajt a sűritéshez, salátalevél.0.5 liter főzőtejszín,oregano
Elkészítés:
A tésztát megfőzzük és félretesszük.Kevés olajat öntünk a serpenyőbe(én wokba készítem), A felcsíkozott csírkemellfilét az olajon barnára pirítjuk majd ízlés szerint fűszerezzük sóval,borssal és áttört fokhagymával.Felöntjük teszínnel és miután az egész átforrósodott besűrítjük a lereszelt trapistával és a tésztát is beleöntjük.Végűl beletépkedünk pár salátalevelet megszórjuk oreganoval és tálaljuk.
Tanácsok:
Bárhogy fűzerezhetjük ezt az ételt.Nyugottan kihagyhatjuk az oreganot(ezt az olaszos íz miatt teszem bele)
Elkészítési idő: 30 perc

Tésztasaláta recept

Hozzávalók:
25 dkg kacskaringós tészta
4 pár füstölt virsli
10 dkg gépsonka
1 doboz kukorica
15 dkg sajt (háromféle: Trapista, Oázis, Pannónia)
2 paradicsom
1 színes paprika
bármi feldarabolva, ami az ízharmóniába beleillik
5 dl tejföl
1-1,5 dl majonéz vagy jogonéz
mustár,
citromlé,
só,
bors,
cukor vagy méz
Elkészítés:
A tésztát sós vízben megfõzöm, hideg vízzel leöblítem. Minimális olajat teszek rá, hogy ne ragadjon össze. A hozzávalókat minél apróbbra vágom. A kihûlt tésztát beleteszem egy nagy tálba. Ráteszem a tejfölt, a majonézt és izlés szerint a fûszereket. Összekeverem, majd hozzákeverem többi hozzávalót. Néhány órát érlelem. Önálló ételként vagy köretként is fogyasztjuk.

Lasagne Bolognese recept

Hozzávalók:
1 nagyobb fej vöröshagyma,
1 nagyobb sárgarépa,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1 csokor zellerzöld,
2 kanál olaj,
50 dkg darált marhahús,
2 kanál paradicsompüre,
1/2 kg friss paradicsom,
só,
bors,
1-1 kiskanál szárított bazsalikom és kakukkfű,
1,25 dl leves,
1,25 dl vörösbor,
2 kanál vaj,
2 kanál liszt,
5 dl tej,
reszelt szerecsendió,
12 db lasagne tésztalap,
7,5 dkg reszelt parmezán
Elkészítés:
A vöröshagymát apró kockákra vagdossuk, összevágjuk a sárgarépát, a zellerzöldet és a petrezselyemzödet. Az olajon megpirítjuk a darálthúst, hozzáadjuk a zöldségeket és a paradicsompürét. A paradicsomot felkockázzuk, elkeverjük a száraz és a friss fűszernövényekkel, a levessel, a borral, hozzáadjuk a húshoz, és 50 percig főzzük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A besamelhez megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet, majd a tejet, és addig főzzük lassú tűzön, míg sűrűsödni nem kezd. Fűszerezzük sóval, borssal és szerecsendióval, még 10 percig főzzük állandó keverés mellett. A tepsibe (kicsit mélyebb legyen) beleöntjük a besamelt, erre ráhelyezzük a tésztalapokat, ezt megkenjük a bolognai mártással, erre megint a tésztalapokat rétegezzük, végül besamellel befejezzük. Rászórjuk a reszelt parmezánt, és 40 percig aranysárgára sütjük

Császárspagetti recept

Hozzávalók:
25 dkg spagetti, 10 dkg szeletelt császárhús (sliced bacon), 2 dl tejföl, 5 dkg reszelt rokfort (márványsajt), 2 tojás, 1 mokkáskanálnyi törött fehér bors, 1 evõkanálnyi apróra vágott friss petrezselyemzöld, 1 evõkanál só.
Elkészítés:
A spagettit apró darabokra töröm, és sós vízben megfõzöm. Meleg vízzel leöblítve leszûröm. Közben a császárhúst nagyon vékony csíkokra vágom, zsírját kisütöm, majd a tûzrõl félrehúzva, belekeverem a reszelt sajtot, a törött borsot és a petrezselyemzöldet. Ha már nem nagyon forró, hozzáadom a tojással elhabart tejfölt, és annyi sót, hogy erõsen sósnak érezzem. Ezután beleforgatom a megfõtt tésztát, majd az egészet 10 percre betolom az elõmelegített, forró sütõbe. (Annyi ideig sütöm, amíg színesedni nem kezd a tetején, de ügyelek arra, hogy ne barnuljon meg, mert keserû lesz.)
Elkészítési idő: 50 perc

Gnocci olaszos mártásban recept

Hozzávalók:
80-80 dkg gnocchi és paradicsom
1 fehér hagyma
1 evőkanál finomra vágott és néhány egészben félretett
bazsalikom,
olaj
so
Elkészítés:
A gnocchit forró sós vízben megfőzzük, leszűrjük, lecsöpögtetjük, és félretesszük. A hagymát megtisztítjuk, cikkekre szeljük, és olajban megfuttatjuk. Hozzáadjuk a félbevágott paradicsomot, a finomra vágott bazsalikomot. Megsózzuk, és 30 percig kislángon főzzük, amíg teljesen pürészerűvé válik. Levesszük a tűzről, kissé lehűtjük, és átpasszírozzuk. Szükség szerint sóval ízesítjük, 1-2 evőkanál olívaolajjal lazítjuk, még néhány percig főzzük, majd tálba öntjük, és összeforgatjuk a gnocchival. Friss bazsalikomlevéllel díszítjük.

Gyors tonhalas spagetti recept

Hozzávalók:
1 cs spagetti
2 doboz tonhalkonzerv
3 gerezd foghagyma
3 dl tejszin

bors
/esetleg fűszeres só/
Elkészítés:
A tonhal olajában megpiritjuk az apróra vágott foghagymát. Hozzáadjuk a tonhalat, fűszerezzük, egy kicsit piritjuk. Majd felöntjük tejszinnel, végül összeforraljuk. Főtt spagettivel tálaljuk.
Elkészítési idő: 30 perc

Kemencében sült húsos metélt recept

Hozzávalók:
25 dkg vékony metélt, 25 dkg sovány (bármilyen fajta) darált hús, 4 dl tejföl, 1 üveg ketchup, 50 dkg zöldpaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evõkanál olaj, ízlés szerint só és törött fekete bors; a tepsihez 2 evõkanál olaj és 2 evõkanál zsemlemorzsa, a tészta tetejére 5 dkg reszelt sajt.
Elkészítés:
A tésztát forrásban lévõ sós vízbe rakom, és félig megfõzöm. Ezután leszûröm, és lecsöpögtetem. Félreteszem. Az olajat felforrósítom, és megfonnyasztom rajta a megtisztított, valamint finomra metélt vöröshagymát, ezután pedig ráteszem a darált húst, és megsózom, megborsozom. Kevergetve, erõs tûzön addig pirítom, amíg a hús minden darabkája megfehéredik. Ezt követõen ráteszem a megmosott, kicsumázott és szeletekre vágott zöldpaprikát, majd saját levén, befedve, üvegesre párolom. Ismét megsózom. Egy kisebb tepsit olajjal kikenek, zsemlemorzsával megszórom, és a félig fõtt tészta felét elterítem benne. Erre rákanalazom a húsos zöldpaprikát. Befedem a megmaradt tésztával, majd a ketchuppal elkevert, megsózott és megborsozott tejfölt rálocsolom. A tepsit nagyon szorosan, légmentesen befedem egy alufólia lappal, és az elõmelegített, forró sütõben 25 percig párolom, ezután az alufóliát levéve, szép pirosra pirítom. Tálaláskor a kockákra vágott tésztát meghintem a reszelt sajttal.
Elkészítési idő: 60 perc

Eredeti milánói makaróni recept

Hozzávalók:
25 dkg makaróni, 10 dkg sampinyon gomba, 15 dkg fõtt füstölt sonka (legjobb hozzá a kötözött sonka), 1 nagy doboz paradicsompüré, 10 dkg reszelt parmezán (jellegû sajt, 7 dkg vaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 marhahúsleves-kocka, 1 teáskanál cukor, 1-1 púpozott mokkáskanál szárított bazsalikom, rozmaring és kakukkfû, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só.
Elkészítés:
A makarónit a szokásos módon megfõzöm. A vöröshagymát tisztítás után nagyon finomra aprítom, a megmosott és letisztított gombát a fõtt sonkával együtt metéltre vágom. A vajat felforrósítom, ráteszem a hagymát, és fedõ alatt megfonnyasztom, majd hozzáteszem a gombát. Megsózom, megborsozom, és ismét fedõ alatt, saját levében, puhára párolom. Ha már zsírjára sült, hozzáadom a paradicsompürét és a sonkát, ezután együtt pirítom tovább még néhány percig. Rászórom az összes fûszert, és másfél dl vízzel felengedem. Kevergetve összeforralom, ezután beleforgatom a fõtt makarónit. A fele reszelt sajtot rászórom és jól összekeverem. A kitálalt milánói makarónit ki-ki még külön is megszórja a megmaradt reszelt sajttal.
Elkészítési idő: 60 perc

Borsos tokány recept

Hozzávalók:
70 dkg sertés apróhús,1 dl száraz,fűszeres ízű fehérbor,2 ek.olaj,2 ek.paradicsompüré,fél mk.ő.fekete bors,1 dl víz,só.
Elkészítés:
A húst megmossuk,csíkokra vágjuk.Megsózzuk,olajon megpirítjuk.Megszórjuk az ő.borssal,ráöntjük a fehérbort.Puhára pároljuk.Hozzákeverjük a p.pürét és vizet.Addig főzzük,amíg besűrűsödik.
Elkészítési idő: 60 perc

Magyaros körömpörkölt recept

Hozzávalók:
3-4 köröm,
2 fej vöröshagyma,
1 evõkanál pirospaprika (aki szereti, csípõset is tehet bele),
2 db zöldpaprika,
1 db paradicsom,
3 evõkanál olaj,
1 evõkanál vegeta,
kevés só.
Elkészítés:
A megtisztított körmöket kuktafazékba rakom, majd gyengén sózott vízben olyan puhára fõzöm, hogy a csontok kicsúszhassanak belõle. Levébõl kiveszem, az összes csontot eltávolítom, és a húst félreteszem. A vöröshagymát tisztítás után apróra metélem, az olajon üvegesre fonnyasztom, ezután a tûzrõl lehúzva belekeverem a pirospaprikát, a vegetát és a borsot. Ráöntök két evõkanál köröm-fõzõlevet, majd a tûzre visszateszem. Rádobom a kicsontozott, darabokra vágott húst, a felszeletelt zöldpaprikát meg a paradicsomot és annyi fõzõlével öntöm fel, amennyi majdnem ellepi. Fedõ alatt pár percig forralom. Sós vízben fõtt burgonya és ecetes savanyúság illik hozzá.

Balzsamos pulyka saláta ubdate1-es kód recept

Hozzávalók:
Hozzávalók:
1 ek dijoni mustár
3 ek balzsam ecet
2 gr fokhagyma
150 ml olíva olaj
1 ek olasz fűszerkeverék
200 gr sonka
600 gr pulykasült
1 db jégsaláta
2 db paradicsom
1 db óriás fehérbab (szerintem 1, de elhagyható)
3 sz újhagyma
200 gr zsírszegény sajt
100 gr olíva bogyó
Elkészítés:
Rövid lével főzz meg-szeletelt: sárgarépát, zellert, hagymát, fokhagymát és petrezselyemgyökeret, nem túl puhára, majd ízesítsd fűszerekkel: tengeri só, babérlevél, borsikafű, ételízesítő. Főzés után bot mixerrel törd össze, husi mellé fogyaszd.
Tanácsok:
Készítsük el a dresszinget. Egy keverő edénybe tegyük a mustárt, balzsam ecetet, reszelt fokhagymát, olasz fűszerkeveréket és az olíva olajat. Keverjük alaposan össze, majd tegyük félre.
Egy nagy salátás tálba tépkedjük bele a jégsalátát, tegyük bele a felkockázott sonkát, paradicsomot, sajtot, az olíva bogyót, a felszeletelt újhagymát és a lecsepegtetett fehérbab konzervet. Adjuk még hozzá az ujjnyi csíkokra vágott pulykasültet. Csorgassuk meg a dresszinggel, majd keverjük óvatosan össze.

Csirkemell fűszeres tésztában recept

Hozzávalók:
Hozzávalók
4 db csirkemell,
só,
fekete bors,
zsálya,
kakukkfű,
petrezselyemzöld,
majoránna,
2 tojás,
kb. 1,5 dl tej,
3 dkg parmezán sajt,
liszt,
vaj.
Elkészítés:
Elkészítés
A tojást a sajttal és a tejjel, valamint az apróra vágott zöldfűszerekkel jól felverjük. A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk, majd a tojásba. Egy serpenyőben vajat forrósítunk, és a húsok mindkét oldalát lassan aranybarnára sütjük. Petrezselymes burgonyával és salátával tálaljuk.

Rizses-gombás sült csirke recept

Hozzávalók:
6 csirkemell.
12 dkg liszt,
1 kk só,
1/2 kk fehérbors,
3 ek olaj,
25 dkg nyers rizs,
1 hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
12 dkg gomba,
2 csirkeleveskocka,
5 dl forró víz,
petrezselyemlevél
Elkészítés:
A hagymát vágja finomra, a fokhagymát törje át, a gombát szeletelje. Keverje össze a lisztet, sót és borsot, forgassa bele a csirkét. Serpenyõben hevítse az olajat, süsse rajta a csirkét aranybarnára. A rizst tegye száraz tepsibe, egyengesse el, tegye rá a hagymát a fokhagymával, arra a gombát. A leveskockákat oldja fel forró vízben, öntse a tepsibe. Tegye a csirkét a tetejére, fedje le. Elõmelegített sütõben, közepes hõn süsse kb. 1 órát, míg a hús és rizs megpuhul. Hintse meg aprított petrezselyemlevéllel.

Nyelv pörkölt recept

Hozzávalók:
4-5 db sertésnyelv
1 nagy vöröshagyma
pirospaprika
zsir,vagy olaj
ételizesitő
só,
2-3 gerezd fokhagyma
örölt kömény
1 kis doboz süritett pari,v.friss pari
Elkészítés:
A nyelvet ételizesitős vizben megfözzük,megpucoljuk,és vékony 0.5cm szeletekre vágjuk.Az apróra vágott hagymát megpároljuk,adunk hozzá pirospaprikát,vizet,a süritett parit,2-3 gerezd zuzott fokit,örölt köményt,sót.Hozzáadjuk a nyelvet,és megfözzük,ha kell utánna izesitve.Tarhonyával a legfinomabb.
Tanácsok:
Az ize hasonló a zuzáéhoz,kicsit macerásabb a tisztitás,előfözés miatt,de finom!Meg olcsóbb!
Én a pörkölteket fokival,örölt köménnyel,és süritett parival(v.frissel)izesitem.Próbáljátok ki!

Pulykamell édes gyümölcsökkel recept

Hozzávalók:
Hozzávalók:
8-10 szelet pulykamell(csirke is jó)
különféle gyümölcs(lehet konzerv is)
bors,vegeta,
vaj,víz
Elkészítés:
A húst jól bevegetázzuk,kicsit borsozzuk, majd a sütõedénybe teszünk 10-15 dkg vajat, egy kis vizet és megfõzzük.A gyümölcsöket puhára fõzzük ( a konzervben már puhák), majd egy lábasban 5 dkg vajjal az apró darab gyümölcsöket megpároljuk.Lehetõleg édeskés gyümölcsök legyenek.Miután elkészültek, a húsra rákanalazod a lecsöpögtetett gyümölcsöket.Köretként lehet krumpligombócot tálalni, ami így készül:a fõtt krumplit összetöröd, kihûtöd,elkevered kevés vajjal,sóval, majd annyi liszttel, hogy közepes keménységû állaga legyen. Gombócokat formálsz belõle és kisütöd(legjobb fritõzben, ha másképpen, akkor is bõ olajban).

Emeletes sertéskaraj szelet recept

Hozzávalók:
6 szelet sertéskaraj(3 adag lesz belőle)
25 dkg gomba(konzerv)
1 fej vöröshagyma
Virgin fűszerkeverék
só,bors
3 dl olaj
15 dkg reszelt sajt
Elkészítés:
A sertéskaraj szeleteket kiklopfolom,nem túl vékonyra,fűszerezem,2 dl forró olajban megsütöm.
1 dl olajon megpárolom a megtisztított,apróra vágott hagymát,hozzáadom a gombát,kicsit megpirítom.
A megsűlt husikat jénaiba sorakoztatom,mindegyik szeletre teszek a hagymás gombából,minél többet,hogy legyen minél magasabb.
A hagymás gombára ráteszem a másik szelet husit is,megszórom reszelt sajttal,lefóliázom,mehet be a sütőbe,20 percre.Az utolsó 5 percben leveszem a fóliát,hogy a sajt egy kicsit piruljon rá.
Tanácsok:
Szalmakrumplival,vagy burgonyapürével szoktam tálalni,de bármilyen más köret illik hozzá.
Kevés levet enged,álatalában 1 adagnál többet nem igazán lehet belőle megenni,mert nagyon laktató.
Előkészítéssel,és sütéssel együtt max 30 perc alatt kész.
Elkészítési idő: 30 perc

Tejszínes-sajtos csirkemell recept

Hozzávalók:
80dkgcsirkemell
10dkg liszt
4dl tejszín
20dkg sajt
pár szelet camamber
olaj az elősütéshez

bors
Elkészítés:
A cs.mellfilét szép vékonyra szeletelem,sózom borsozom. Beforgatom paprikás lisztbe,majd kevés forró olajban elősütöm. Kivajazok 1 tűzálló tálat és szépen sorban lerakosgatom az elősütött melleket.Ráöntöm a tejszint,ráreszelem a sajtot és ide-oda rakok rá camambert. kb.25 perc alatt megsül,a teteje szép piros lesz. Isteni finom
Tanácsok:
A mellfilét nem szabad sokáig elősütni mert a liszttől könnyen kiszárad!
Elkészítési idő: 45 perc

Tepsis csirke recept

Hozzávalók:
1kg csirkecomb 1kg krumpli 3dc tejföl 20deka sajt só, bors
Elkészítés:
krumplit megpucolva meg mosva 1 ujnyi vastagra vágni a tepsit be olajozva a krumplit sorban a tepsiben tenni picit meg sózuk , a csirkecombot meg sózuk meg botsozzuk és a krumplira teszük le fóliázuk és 180-fokon 45 percig sütjük utána le veszük a foliát és rá teszük a tejfölt el kenjük és a sajtott le reszelve tetejére teszük vissza rakjuk a sütőben és addig sütjüg mig a sajt egy kicsit meg pirosodik a tetején
Elkészítési idő: 60 perc

Csirke papírban sütve recept

Hozzávalók:
Hozzávalók 1 főre:
1 tisztított közepes csirkecomb ( 150 g)
1 mokkáskanál napraforgóolaj (2g)
1/3 mokkáskanál rozmaring
1/4 mokkásanál őrölt fehérbors
1/4 mokkáskanál vasfű
kevés nátriumszegény só
Elkészítés:
A tisztított, leöblített csirkét belül nagyon gyengén (nátriumszegény sóval) megsózzuk, majd a napraforgóolajból és fűszerekből készített ízesítővel a csirke felületét bekenjük. Rátesszük a rozmaringot és barna papírzacskóba csomagolva sütőlemezen az előmelegített sütőbe tesszük. Mellé helyezzük az 1-2 dl vizet tartalmazó edényt, majd közepes hőmérsékletre állított sütőben pirosra sütjük. Elkészítéséhez kb. 40-50 perc szükséges. Adható feltétként burgonya, rizs és különböző saláták.
Tanácsok:
Fogyaszthatják cukorbetegek, fogyókúrázók, epebetegek, érelmeszesedésben, infarktus után, leromlott betegek, hasmenés után, lázas betegségben, gyomor- és bélbetegségben
Elkészítési idő: 50 perc
Kalóriatartalom: 183 kcal

Fetás-tejszínes pulykamell recept

Hozzávalók:
4 személyre:
50-60 dkg pulykamell
15 dkg feta sajt
2 dl főzőtejszín (lehet növényi alapú is)
1 evőkanál olivaolaj

bors
oregano
Elkészítés:
A pulykamellet (lehet csirkemell is) nagyobb kockákra vágom, az olivaolajon hirtelen megpirítom, sóval, borssal, oreganoval fűszerezem.
A fetát villával összetöröm és belekeverem a főzőtejszínbe. Sózni már nem kell! A húst jénaiba teszem és ráöntöntöm a fetás tejszínt.
Lefedve 30-40 percig sütöm kb.160-180 fokon, majd az utolsó tíz percre fedő nélkül pirítom.
Tanácsok:
Krumplipürével, vagy rizzsel tálalom.
A görög saláta is jól illik hozzá.
Elkészítési idő: 90 perc

Borsófőzelék sült virslivel (update 1) recept

Hozzávalók:
- 30 dkg zöldborsó
- 1 dl joghurt
- 1 kis fej vöröshagyma
- 2 pár baromfi virsli
- víz
- pirospaprika
- só, bors ízlés szerint
Elkészítés:
A borsót és az egész fej vöröshagymát puhára főzzük annyi vízben, amennyi ellepi, majd joghurttal besűrítjük. Sült virslivel tálaljuk!
Tanácsok:
Igazán egyszerű és finom fogás, én van amikor tükörtojást sütök mellé.
Elkészítési idő: 30 perc

Zölséges pulykatekercs recept

Hozzávalók:
-4 szelet pulykamellfilé
-1 kisebb vöröshagyma
-15 dkg csiperkegombe ( LEHET MÁS FAJTA IS )
-egy kemény paradicsom
-egy csokor petrezslyem
-1 üveg fűszeres TACO mártás( persze lehet más fajta is)
-5-6 bazslikomlevél
-Só
-őrölt fekete bors
Elkészítés:
A húst nem túl vékonyra, téglalap alakúra kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk és félrerakjuk. A hagymát és a gombát megtisztitjuk, az előbbit finomra az utóbbit vékony szeletekre vágjuk. Ezeket pároló edénybe töltjük és 1 evőkanál vizet öntünk rá és lefedve, 600 vattal 2-3 percig pároljuk. Ha kihül a pulykamellre kenjük. A paradicsomot kis kockákra vágjuk a fölapritott petrezselyemmel és bazsalikommal összekeverjük, a gombára szórjuk. A hússzeletek mindkét oldalából egy kjicsit a közepe felé behajtunk, ezután felgöngyöljük és cérnával megkötözzük. A TACO(más) mártást az idő közben kiöblitett párolóedénybe töltjük, a hústekercseket rárakjuk, majd lefödve, 600 vattal 12percig pároljuk, félidőben megforgatjuk. Tálalás előtt 5 percig pihebntetjük...

Karaláb főzelék recept

Hozzávalók:
2 fej karaláb, kb fél liter tej, 1 evőkanál liszt, só, cukor, 0,5 dl olaj
Elkészítés:
A karalábokat megpucoljuk és sajtreszelőn lereszeljük. Az olajon megdínszteljük, sózzuk. Ha kezd üveges lenni akkor rászórjuk a lisztet és lassan öntünk rá egy kevés tejet. Folytonosan kevergetés mellett annyi tejet adunk még hozzá amennyit a liszt felvesz. Puhára fözzük és cukrozzuk
Tanácsok:
Én jó édesen szeretem, szerintem úgy az igazi. Sült oldalshoz, vagy bármilyen húshoz kiválló.
Elkészítési idő: 25 perc

Cukkini fözelék recept

Hozzávalók:
1 kg cukkini gyalulva
1 nagy hagyma apróra vágva
pirospaprika
1 cs kapor

liszt
tejföl
ecet
zsir
Elkészítés:
A hagymát megpároljuk,megszórjuk pirospaprikával,rádobjuk a cukkinit,megsózzuk.Ha puha, hozzáadjuk az apróra vágott kaprot,és behabarjuk.Végül izlés szerint izesitjük ecettel.

Majorannás burgonyfőzelék recept

Hozzávalók:
1 kg burgonya
2 dl tejföl
2 ek. olaj
1 ek. liszt
1 kk. reszelt hagyma
1 kk. majoránna
Elkészítés:
A megtisztított, felszeletelt burgonyát kevés sós vízben puhára főzünk. Világos rántással berántjuk, majd majorannával ízesítjük. Hozzáadjuk a tejfölt és felforraljuk
Elkészítési idő: 60 perc

Uborkás burgonyafõzelék recept

Hozzávalók:
1 kg burgonya,
kevés só,
1 darab ecetes uborka,
olaj,
3 dkg liszt,
evõkanálnyi reszelt vöröshagyma,
1 dl tejföl.
Elkészítés:
1 kg burgonyát meghámozva apró kockákra vágunk, annyi sós vízben, hogy a burgonyát épp csakhogy ellepje, puhára fõzzük. Egy középnagyságú ecetes uborkát belereszelve (káposztareszelőn), vékony piros rántást és 1 dl tejfölt adunk bele és még kb. 5 percig forraljuk.

Kukoricadödölle recept

Hozzávalók:
kukoricadara
tej vagy víz
túró
Elkészítés:
Kukoricadarából kását főzünk,tejjel vagy vízzel,ízlés szerint.Nagyon puhára kell főzni,ezért lassú tűzön,állandó keverés mellett készül.Ha kihűlt,kanállal beleszaggatjuk forrásban lévő vízbe.Ha elkészültek a nokedlik,olvasztott zsírba szedjük,beleforgatjuk.Az így elkészült réges-régi ételt túróval fogyasztjuk.
Tanácsok:
Édes illatig főzzük.Tejfölt és töpörtyűt is tehetünk hozzá,úgy ízletesebb.

Paradicsomos burgonyafõzelék recept

Hozzávalók:
Paradicsomos burgonyafõzelék
80 dkg nyers, tisztított burgonya, 2 dl paradicsomlé (lehet ízesített, házi vagy készen vásárolt ivólé, esetleg paradicsompüré-sûrítmény, ez utóbbiból 2 evõkanál, szûk két deci vízzel hígítva), ízlés szerint kevés cukor, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanálnyi törött fekete bors, 1 csokor zellerzöld, 1 evõkanál finomliszt, 2 evõkanál olaj.
Elkészítés:
A meghámozott és vékony karikákra vágott burgonyát lábosba rakom. Annyi vizet öntök rá, amennyi szûken ellepi és megsózva puhára fõzöm. Közben az olajon világos zsemleszínûre pirítom a lisztet, majd a tûzrõl lehúzva felöntöm a hideg paradicsomlével és simára keverem. Ezután hozzáöntöm a már puha krumplihoz, jól összekeverem, beleteszem a megmosott és nagyon apróra metélt zellerzöldet. Kevés cukorral, esetleg sóval utána ízesítem. Folytonos keverés közben felforralom és legalább öt percig fõzöm. (Ha nagyon sûrû, kevés vízzel hígítom.)
Elkészítési idő: 50 perc

Paradicsomos zöldbabfõzelék recept

Hozzávalók:
1 közepes fej vöröshagyma
3 evõkanál olaj
1 kiskanál pirospaprika

70 dkg zöldbab (ceruzabab)
2 evõkanál étkezési kukoricakeményítõ vagy liszt
1 liter paradicsomlé
1 evõkanál cukor
fél kiskanál õrölt bors
fél csokor zellerzöld
Elkészítés:
-a megtisztított hagymát apróra vágjuk, olajon megfuttatjuk'
-pirospaprikával meghintjük, elekverjük és azonnal 1 deci vizet öntünk rá;
-enyhén megsózzuk, s lefödve kb. 10 percig pároljuk;
-ezalatt a babot megtisztítjuk, majd kb. 2,5 centis darabokra vágjuk;
-a hagymához adjuk, egy kevés vizet öntünk alá s fedõ alatt puhára pároljuk;
-közben a keményítõt vagy a lisztet 1 deci paradicsomlében simára keverjük;
-lassan a többi paradicsomlevet is hozzáadjuk, majd a babra öntjük;
-cukorral, borssal, finomra vágott zellerzölddel ízesítjük;
-kevergetve felforraljuk és néhány percig - amíg kissé besûrûsödik - tovább fõzzük.
Tanácsok:
Ha akad egy kis tabasco-mártás, azzal megerõsítheti az ízét.
* - egy adag = 738 kJ/177 kcal
Elkészítési idő: 60 perc

Kelkáposzta főzelék recept

Hozzávalók:
1 kg kelkáposzta
25 dkg burgonya
4 dkg zsír
4 dkg liszt
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
köménymag
pirospaprika
(majoránna)
törött bors

Elkészítés:
A megmosott kelkáposztának vágd ki a torzsáját, s a leveleit szeld ujjnyi széles csíkokra. Tegyél fel annyi vizet forrni, amennyi majd ellepi a káposztát. Adj hozzá egy kis sót és egy kávéskanálnyi köménymagot. Ha a víz már forr, dobd bele a káposztát, s a tüzet visszavéve lassan főzd. Amikor félig már megpuhult, add hozzá a meghámozott, kis kockákra vágott krumplit (ekkor esetleg mehet bele egy kis majoránna is). A zsírral, a liszttel, a finomra vágott vöröshagymával, a zúzott fokhagymával és egy késhegynyi pirospaprikával készíts fűszeres rántást, s ha a krumpli is megpuhult, azzal sűrítsd be a főzeléket. Végül borsozd meg és még egyszer jól forrald össze az egészet.

Paradicsomos káposzta recept

Hozzávalók:
1 kis fej édeskáposzta,
1,2 l csabai paradicsom ivólé,
1 kis fej vöröshagyma,
2 dkg zsír,
őrölt bors, őrölt kömény, pirospaprika, liszt, cukor, citromlé
Elkészítés:
A káposztát megmosom, ha kell, külső leveleit leszedem, torzsáját kiszedem, négy darabra vágom, fél centiméteres csíkokra szeletelem, és felengedem egy liter paradicsomlével. Teszek bele 5-10 kávéskanál kristálycukrot, 2-3 kávéskanál ételízesítőt, késhegynyi törött borsot és kétszer annyi őrölt köményt, és fedő alatt addig főzöm, míg megpuhul. Nyáridőben pár paradicsomot is teszek bele, lehéjazva, felszeletelve.
Ha a főzelék megfőtt, belekeverem a rántást: forró zsíron megdinsztelem az apró kockára vágott vöröshagymát, ezen zsemleszínűre pirítok 1-2 evőkanál lisztet, belekeverek egy mokkáskanál pirospaprikát, majd felöntöm 2 dl paradicsomlével és jól elkeverem a tűzről lehúzva. Ha a rántást belekevertem a főzelékbe, hagyom, hogy még egyet forrjon és leveszem a tűzről.
Tanácsok:
Citromlével ízesíthető. Édeskés-savanykás ízű legyen, ügyeljünk arra, nehogy valamelyik íz domináljon. Feltétnek adhatunk hideg sült húst, tükörtojást, fasirtot, pörköltet.

Finomfőzelék recept

Hozzávalók:
25 dkg kockára vágott sárgarépa,
25 dkg zöldborsó,
1 kis fej vöröshagyma,
2 dl tejszín,
2 dkg vaj,
pirospaprika, liszt, cukor, citromlé
Elkészítés:
A sárgarépát a vajon megdinsztelt, kis kockára vágott hagymán félig puhára párolom, ezután beleteszem a zöldborsót, és 2-3 percig tovább párolom. Ezután felengedem egy liter vízzel, teszek bele 4-5 kávéskanál kristálycukrot, 2-3 kávéskanál ételízesítőt, és fedő alatt addig főzöm, míg megpuhul.
Ha a főzelék megfőtt, belekeverem a rántást: forró vajon zsemleszínűre pirítok 1-2 evőkanál lisztet, belekeverek egy csipetnyi pirospaprikát, majd felöntöm 2 dl tejszínnel és jól elkeverem a tűzről lehúzva. Ha a rántást belekevertem a főzelékbe, hagyom, hogy még egyet forrjon és leveszem a tűzről.
Citromlével, finomra vágott kaporlevéllel ízesíthető. Feltétnek adhatunk hideg sült húst, tükörtojást, fasirtot, pörköltet, rántott párizsit

Tejfölös paprikás krumpli recept

Hozzávalók:
25og tejföl
2 kg burgonya
1 fej hagyma
1dcl olaj
30dkg füstölt kolbász
2tojás
15dkg liszt

bors
piros füszerpaprika,
delikát
delikát
Elkészítés:
Az olajon üvegesre párolom a hagymát, piros füszerpaprikát szórók bele,majd felöntöm vizzel. Belerakom a burgonyát,amelyet kis kockákra vágtam. aztán rögtön utánna mehet a karikákra vágott füstölt kolbász,és izlés szerint a füszerek,vizet anyit adok hozzá,hogy ellepje. Ha a burgonya megfött, máris elkezdem beleszaggatni a nokedlit, rögtön utánna a tejfölt. még kb 5 percig főzőm,aztán fedövel letakarom.
Tanácsok:
A nokedlit kevés vizzel szoktam elkeverni, hogy ne legyen nagyon lágy a tészta.
Azért sorolom a fözelék kategóriába, mert a végeredménynél egy sűrű állagot kapunk.
Elkészítési idő: 35 perc
Kalóriatartalom: 50 kcal

Igazi sült krumpli (pommes frites) recept

Hozzávalók:
tetszés szerinti mennyiségben burgonya (lehetõleg régi, öreg), ízlés szerint só, olaj a sütéshez.
Elkészítés:
A meghámozott burgonyát 3 milliméter vastag, egyforma rudakra vágom és tiszta konyharuhával leitatom róla a nedvességet. Közepesen forró olajba teszem, de egyszerre nem túl sokat, csak annyit, hogy a burgonyarudacskák "úszhassanak" az olajfürdõben. Néhány perc múlva forrósítom az olajat. Amikor a krumpli láthatóan puffadni kezd, akkor a lángról lehúzom és leszûröm. Hagyom kihûlni. Ezután közvetlenül tálalás elõtt az olajat ismételten felforrósítom és a krumplikat újból beletéve, aranysárgára sütöm. Leszûrve azonnal tálalom és csak a tányéron sózom. (Ellenkezõ esetben rögtön összeesik, levet enged.)

Tökfőzelék: Update2 recept

Hozzávalók:
1 db tök
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
csipetnyi erős paprika
ízlés szerint friss kapor, vagy szárított kaporlevél
1 csapott evőkanál vegeta
1-2 evőkanál tengeri só
4dl tejföl
kb. fél liter 1.5-ös tej
Elkészítés:
A tökkel nem tökölünk, rögtön meghámozzuk, félbevágjuk, és ha szükséges, kikanalazzuk a magvát. Legyaluljuk, besózzuk, és ennyi szenvedés után bő 10 percig állni hagyjuk.
Az olajat felforrósítjuk, a tűzről levéve, kevergetés mellett hozzáadjuk a teljes kiőrlésű lisztet, majd visszatesszük a tűzre. Alig 1-2 percig sütjük (ha ez alatt megég a rántás, szaftosat káromkodunk, és újra kezdjük). Amikor a cucc elérte az aranybarna színt levesszük a tűzről, és megtréfáljuk némi pirospaprikával.
A levet eresztett tököt kinyomkodjuk, mielőtt összekeverjük a rántással. A tejfölt apránként, kevergetve adjuk hozzá, a tűzre téve 2-3 percig főzzük. A tejet ezután löttyintjük hozzá, annyit, hogy a szemérmes tököt épphogy ellepje.
Végül, a kaprot és a vegetát hozzáadva, úgy 30-40 percig főzzük.
Tanácsok:
Javasolt köret: tükörtojás, sült virsli (részemről mindkettő).
Javasolt ital: száraz vörösbor.

Sárgaborsó főzelék recept

Hozzávalók:
1 adaghoz:
12.5 dkg feles sárgaborsó, 2 ek sovány tejföl, 1 kk teljes kiőrlésű búzaliszt, pici tej, egy gerezd fokhagyma, só, pirospaprika
Elkészítés:
A sárgaborsót hideg vízbe áztatjuk egy éjszakára, másnap leüntjük róla a vizet és friss, hideg vízben feltesszük főzni. Mikor puhára főtt, leszűrjük, robotgéppel turmixoljuk. A tejfölt a liszttel és egy pici tejjel kikeverjük, majd a tűre visszaállított borsóra öntjük, összekeverjük, összefőzzük kicsit. Egy gerezd fokhagymát összetörve hozzáadunk, sózzuk, kevés pirospaprikával színezzük.
Tanácsok:
Olivaolajban piritott hagymával, sült virslivel, vagy bármilyen sült hússal, esetleg savanyú káposztával és kenyérrel tálaljuk.

Lencsefőzelék recept

Hozzávalók:
40 dkg lencse
2 evőkanál olaj
1 púpos evőkanál liszt
1 dl tejföl
1 kiskanál reszelt vöröshagyma

körömnyi citromhéj
Elkészítés:
A gondosan kiválogatott, előző este beáztatott lencsét másnap annyi vízben, amennyi éppen ellepi, sóval és citromhéjjal ízesítve puhára főzzük. Ezután a citromhéjat kidobjuk belőle, az olajból, a lisztből meg a hagymából barna rántást készítünk, és ezzel sűrítjük be a főzeléket. Megtejfölözve tálaljuk.
Tanácsok:
Nagyon finom, ha a lencsét füstölt lében főzzük meg, vagy legalább egy darabka szalonnabőrkét főzünk vele együtt.

Borsófőzelék másképp recept

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
30 dkg sertéslapocka
1 paprika
30 dkg zöldborsó
liszt
pirospaprika
bors

tej
olaj
Elkészítés:
Az olajon megpirítom a hagymát,beleszelem a paprikát,megszórom pirospaprikával borsozom és rádobom a kockára vágott husit majd megsózom. Egy kicsit lesütöm,majd egy deci vízzel főzöm addig,míg háromnegyedrészben megpuhult. Ekkor felengedem 1-1,5 liter vízzel,és forrás után beleteszem a borsót. Pár percig forralom,amjd tejjel elkeverem a lisztet,és ezzel a habarással besűrítem. Lehet tenni bele petrezselyemzöldet is.
Elkészítési idő: 80 perc

Dunai halászlé recept

Hozzávalók:
1 kg ponty, harcsa, törpeharcsa, 2 fej hagyma, édes és csípős házipaprika
Elkészítés:
A karikára vágott hagymát és a halszeleteket a bográcsba rétegesen rakom le. Annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje. Forráskor, ahol buzog, beleszórom a paprika felét. Csak rázogatva főzöm, sohasem keverem. A főzés vége felé beleteszem a tejet és az ikrát, majd a paprika maradékát.

Fokhagyma leves recept

Hozzávalók:
1 fej fokhagyma
1.5 liter húsleves
5 dkg vaj,vagy margarin
liszt
tejfől

piritott zsemlekocka
Elkészítés:
A húslevest felforraljuk,bele dobjuk a vajat,a zúzott fokhagymát.Ha felfort behabarjuk,és piritott zsemlekockával tálaljuk.
Tanácsok:
Nem kell megijedni a fej fokitól,nem lesz sok bele,nagyon kellemes ize lesz.

Birsalma leves recept

Hozzávalók:
3 érett, sárga, illatos birsalma
3 alma
citromlé
cukor, méz ízlés szerint
tejföl
esetleg szegfűszeg
Elkészítés:
A fazékba három ujjnyi vizet töltünk, majd beleöntünk egy evőkanál citromlét. Ebbe aprítjuk a mosott almát, birsalmát, héjastól, ami a sav hatására nem barnul meg.
Hozzáadjuk a cukrot, a szegfűszeget, és ha a víz nem lepi el a gyümölcsöt, pótoljuk. Felforraljuk, ha a birs még kemény, egy-két percig tovább főzzük. Ha kihűlt, mézet és vízzel elkevert tejfölt adunk hozzá.
Tanácsok:
Szokták hámozott gyümölcsből, tejszínes, tojássárgájás, lisztes habarással is csinálni

Gombakrémleves recept

Hozzávalók:
1,5 l alapleveshez (húsleveshez) 40 dkg borjú-csont, 15 dkg vegyes zöldség, 5 dkg vöröshagyma, néhány szem feketebors, só, 2 l víz, 25 dkg gomba, 5 dkg vaj, egy fél fej vöröshagyma, só, bors, 5 dkg liszt, 2 dl tej, 1,5 dl tejszín, 2 tojássárgája, a leves feljavításához 3 dkg vaj.
Elkészítés:
A csontokból a vegyes zöldséggel, fűszerekkel levest főzünk. A megtisztított gombát megmossuk, és finomra vágjuk. Az apróra vágott vöröshagymát vajban megfonnyasztjuk, hozzáadjuk az összevágott gombát, megsózzuk, meghintjük egy kevés törött borssal, és lepirítjuk. Ha a levét elfőtte, hozzákeverjük a lisztet, egy kissé tovább pirítjuk, majd felöntjük a csontlével, 2 dl tejjel, és jól felforraljuk. Utána szőrszitán áttörjük, simára keverjük, és tejszínnel elkevert tojássárgájával sűrítjük. Tálalás-kor belemorzsolt vajjal javítjuk fel. Betétként pirított zsemlekockát adunk.

Burgonya krémleves recept

Hozzávalók:
1 liter víz
1 leves kocka
4 közepes burgonya
1 hagyma
1 doboz tejföl
só,bors,petrezselyemzöld
Elkészítés:
1 liter vizet felforralunk,belemorzsolunk 1 leveskockát.Ezalatt a burgonyát megfőzzük, hagymát felkozkázzuk,olajon megpirítjuk.A megfőtt krumplit,a megpirított hagymát,és egy doboz tejfölt hozzáadjuk a leveshez.sóval, borssal,petrezselyemzölddel ízesítjük,majd az egészet összeturmixoljuk.
Tanácsok:
Kezdő háziasszonyoknak ajánlom,hiszen nagyon egyszerű megcsinálni és még finom is.

Póré krémleves recept

Hozzávalók:
1-2 póré( vékonyból 2db,vastagból 1 db)
1 nagyobb burgonya
zsir v.olaj,v.vaj
ételizesitő
örölt fehérbors
kb 1 evőkanálnyi liszt
tejföl
piritott zsemlekockák
Elkészítés:
A hagymát krumplit megpucoljuk,és karikára vágjuk.A zsiron kicsit megpároljuk a hagymát,megszórjuk az ételizesitővel,felengedjük vizzel,belerakjuk a krumplit,és megfözzük,közben megborsozzuk.Ha kész,leturmixoljuk,behabarjuk.zsemle kockával tálaljuk
Tanácsok:
Szoktam lightosabban is késziteni,akkor csak ételizesitös vizben fözöm meg a hagymát nem párolom.
Úgy is finom,ha nincs leturmixolva,csak be van habarva,vagy még az sem,de akkor virsli karikákkal.
A hosszú póré sokkal kellemesebb izű,a rövid fajta nekem nem jött be.

Savanyú krumpli leves recept

Hozzávalók:
fél kiló burgonya
kolbász
pirospaprika
tejföl
tej
liszt
babérlevél
só, ételízesítő
Elkészítés:
A buronyát megpucolom, kockára vágom, vízbe odateszem főni a sóval és a babérlevéllel. Ha félig megfőtt beleteszem a kolbászt. Zsemleszínű rántást készítek, leveszem a gázról, ha már nem sistereg belerakok 1 kiskanál pirospaprikát, majd a tejfölt. Ha a burgonya megfőtt, szedek ki a levéből a rántásba, simára keverem és visszaöntöm. Ha fel főtt, ízesítem ha kell ételízesítővel.
Elkészítési idő: 45 perc

Babgulyás recept

Hozzávalók:
kb.30 kg.marha- vagy sertéscomb (vagy lapocka),füstölt hús (lehet csülök,oldalas..),3 db
sárgarépa,2-3 db fehérrépa, 50 kb.barna- vagy tarkabab, 1 nagy,vagy 2 kicsi vöröshagyma, kevés zsír vagy olaj,p.paprika,ízlés szerit ő.kömény,ő.bors,delikát,1-2 babérlevél.
a nokedlihez:3 tojás,pici só,liszt.
Elkészítés:
A kockára vágott v.hagymát a zsiradékon megfonnyasztom,és a kockákra vágott húst belerakom.Ízesítem p.paprikával és delikáttal,felöntöm vízzel(ha kell pótolom!),és jó sűrű pörköltet készítek belőle.A babot előző este,vagy 1-2 órával főzés előtt megmosom,és meleg vízben beáztatom,majd felteszem enyhén sós,babérleveles vízben főni.(Ha kell pótoljuk a vizet,kb.1 óra alatt puhul meg a bab.)A füstölt húst szintén megmosom,ha kell beáztatom,és azt is megfőzöm.(De a vízbe nem kell sót tenni.)Ha a bab már megfőtt,akkor a megtisztított,karikára vágott zöldségeket hozzáadom,és azt is puhára főzöm.Majd a kész pörköltet hozzákavarom,és beleszaggatom a nokedlit.Nokedlit 3 felvert tojásból,pici sóval és annyi liszt hozzáadásával kell készíteni,hogy ne legyen se túl kemény,se túl lágy a tészta.Amikor a nokedli megfőtt,a főtt füstölt húst is felvágva hozzáadom a leveshez,és ő.köménnyel,pici borssal (szükség esetén delikáttal vagy sóval)fűszerezem.
Fel lehet használni a füstölt hús levét is a bab főzése során (a zsiradékot le kell szedni a füstölt hús levéről),így pikánsabb ízű levest kapunk. A bab első főzőlevét le is lehet önteni,ebben az esetben nem lesz annyira puffasztó a bab.
Ha nincs otthon f.hús el is lehet hagyni,ekkor csak a marha- vagy sertéshúsból készítjük el.
Elkészítési idő: 90 perc

Finom zöldbab leves recept

Hozzávalók:
1 kg zöldbab, 20dkg füstölt kolbász, 1 kisebb húsos csont, répa, krumpli, petrezsejem,1 paradicsom, 1 paprika, 1 dl tejföl,zsír, csipet liszt, piros paprika, só
Elkészítés:
A zöldbabaot, a zöldségeket a hússal és a kolbásszal megfözzük. majd ha megpuhult rántást készítünk a zsírból, lisztböl és paprikából és folytonos kevergetés mellett a levesbe csúrgatjuk. ha összeforrt akkor a tejfölt belekavarjuk és mégegyszer összeforraljuk.
Elkészítési idő: 60 perc

Fokhagymakrémleves recept

Hozzávalók:
fokhagyma, víz, húsleveskocka, só, bors, keményítő, főzőtejszín, sajt,pirítós.
Elkészítés:
A vízet felforralom, hozzáadom ízlés szerint a húsleveskockát, borsot, sót és belenyomom a fokhagymát, majd a főzőtejszínt elkeverem a keményítővel és besűrítem vele a levest.
Tanácsok:
Pirítóskockákat és reszelt sajtot teszek a tetejére tálaláskor.
Elkészítési idő: 20 perc

Francia hagymaleves recept

Hozzávalók:
1 kg vöröshagyma vagy póréhagyma
vaj
liszt
húslé
1 dl fehérbor
1 pernod
Elkészítés:
A vöröshagymát és a póréhagymát nagyobb karikára daraboljuk. Vajban dinszteljük. Megszórjuk liszttel, felengedjük csontlével. Ízesítjük a fűszerekkel. Forrás után lehabozzuk, beletesszük a bort és a pernodot. Összeforraljuk és tálalásnál sajtos pirítóssal tálaljuk.

Raguleves ( 4 személyre) recept

Hozzávalók:
1 csomag fagyasztott franciasaláta zöldség(répa burgonya borsó keveréke)
1 fej vöröshagyma
1 babérlevel
4 szem szemesbors
25 deka apróra vágott hûsdarabka
egy marék fõtt rizs
kevés tejföl
Elkészítés:
A hagymát apró kockákra vágom és vajon megpiritom .Ha üvegesre pirult akkor hozzáadom a hûsdarabkákat amelyet fehéredésig piritok. Felöntöm egy pici vizzel és a zöldségkeveréket is belekeverem 10 percig dinsztelem együtt kevergetés melett .Felöntöm vizzel(kb 1.5 liter ) hozzáadom a fûszereket (babérlevél,só bors ételizesitõ) közben megfõzöm a rizst kevés sós vizben .Ha a zöldségek puhára fõttek(nem szétfõzni) akkor kész a leves.A levesestálkába teszek egy kevés rizst rászedem a levest és egy kiskanál tejfölt teszek a tetejére.
Tanácsok:
A hûsdarabkák lehetnek csirkemellébõl,vagy sovány sertéskaralyból és marhahûsból is,de az utóbbinak hosszabb a fõzési ideje.
Elkészítési idő: 30 perc

Vegyes gyümölcs leves recept

Hozzávalók:
20 dkg ringló
50 dkg meggy
mazsola
1 cs vanília pudingpor
egész fahéj
szegfűszeg
tejföl
Elkészítés:
A gyümölcsöket kb. 3 liter vízben feltesszük főni. Befűszerezzük. A vanília pudingport egy kevés vízzel és a tejföllel kikeverjük. A levesbe behabarjuk, felforraljuk. Hidegen tálaljuk!

Tárkonyos pulykaragu-leves recept

Hozzávalók:
40 dkg f.pulyka felsőcomb (de készíthetjük cs.combból,cs.mellből is),1 kis fej v.hagyma,20 dkg vegyes zöldség,2 dkg zeller,10 dkg zöldborsó,10 dkg gomba,(lehet konzerv z.borsó és gomba is), 5 dkg liszt,2 dl tejszín,1 db citrom,tárkony ízlés szerint.
Elkészítés:
A húst lebőrözzük,kicsontozzuk,kockákra vágjuk.Ap apróra vágott v.hagymát olajon megpároljuk,majd a húst rárakjuk.Ezután a kockákra vágott zöldségek,majd a borsó és a gomba következik.Felengedjük húslével (kockából is készíthető),tejszín habarással besűrítjük.Apróra vágott z.petrezselymet,finomra vágott tárkonyt (vagy szárított tárkonyt) adunk hozzá,majd kevés tárkonyecetet vagy citromlét,pici sót. Ha konzerv z.borsót és konzerv gombát használunk,akkor adjuk a leveshez ha a hús és a többi zöldség már majdnem készre főtt.
Tanácsok:
Aki nem szereti a gombát,el is hagyhatja,attól még tartalmas és finom leves marad.
Kevés tejjel lehet még "lágyítani" a leves ízén.
Elkészítési idő: 60 perc

Jókai bableves recept

Hozzávalók:
25 dkg tarkabab,80 dkg f.sertéscsülök,2 g.f.hagyma,8-10 szem bors,15 dkg sárgarépa,15 dkg fehérrépa,10 dkg f.kolbász,2 babérlevél,10+3 dkg liszt,1 tojás,1 közepes fej v.hagyma,1 ek.olaj,1 mk.p.paprika,2 dl tejföl,ecet vagy citromlé,1/2 hegyes zöldpaprika.
Elkészítés:
Előző este beáztatjuk a csülköt és a babot.A meghámozott f.hagymát és a borsot teafű-tartóba rakjuk (így könnyedén el tudjuk majd távolítani).A répákat meghámozzuk,kisebb kockákra vágjuk.A kolbászt vékonyan felkarikázzuk.A csülköt fel tesszük főni,annyi vízben,hogy ellepje.Ha félig megfőtt,hozzáadjuk a babérlevelet és a "teatojást".Ha a bab is félig megpuhult,hozzáadjuk a répaféléket és kolbászt,és az egészet puhára főzzük.Elkészítjük a csipetkét:10 dkg lisztet elkeverünk csipt sóval,hozzáadjuk a tojást,és víz nélkül tésztát gyúrunk,cipót formálunk belőle.Babszemnyi nagyságú darabkákra csipkedjük,és lisztezett deszkán,"meggömbölygetjük" őket,szikkadni hagyjuk.A hagymát finomra vágjuk,az olajon megpirítjuk a 3 dkg lisztet,hozzáadjuk a hagymát,2 percig együtt pirítjuk.Lehúzzuk a tűzről,megszórjuk p.paprikával,felöntjük 3 dl hideg vízzel,és simára keverjük.A csülköt kivesszük a levesből,kicsontozzuk,felaprózzuk,majd visszatesszük.Hozzászűrjük a rántást,belekeverjük a tejfölt,felforraljuk.Beleszórjuk a csipetkét,és 10-12 percig,forralva puhára főzzük,végül savanyítjuk,sózzuk.
Elkészítési idő: 50 perc

Frankfurti leves recept

Hozzávalók:
virsli
kelkáposzta (vagy kelbimbó)
ételízesítő vagy leveskocka
tejföl
vöröshagyma
olaj
liszt

őrölt kömény
tejföl
Elkészítés:
A kb. kétujjnyi csíkokra összevágott kelkáposztát feltesszük főni, levébe rakunk kicsi sót és egy leveskockát.
Amíg fő a felkarikázott virslik mindkét oldalát olajon megpirítjuk és ezt is beletesszük a levesbe.
Abban az olajban, amiben a virsli sült fűszeres rántást készítünk reszelt hagymával és köménnyel.A rántással 10 percig forraljuk.
Legvégül jó sok tejfölt teszünk bele.
Tanácsok:
Ha valaki nem szereti az úszkáló kelkáposzta látványát, a virsli belerakása előtt le lehet turmixolni és akkor olyan félig-krémleves lesz.
A rántást lehet helyettesíteni étk.keményítővel, de akkor érdemes kis olajon párolt köményes hagymával indítani a levest.
Kelkáposzta helyett kelbimbóval is csináltam már, nagyon hasonló az íze, azokat negyedelni szoktam.
Elkészítési idő: 30 perc

Legényfogó leves recept

Hozzávalók:
20 dkg zöldborsó
20 dkg erdei gomba (jó a piaci is :) )
20 dkg vegyes zöldség: sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér
30 dkg csirkemell
30 dkg csirkemáj
2 dl főzőtejszín
2 dl tejföl
1 teáskanál citromlé
2 nagyobb fej vöröshagyma
olaj, só, fehér bors, tárkony
esetleg egy húsleveskocka vagy előzőleg félretett húsleves leve
Elkészítés:
Az olajon aranybarnára pirítjuk az apróra vágott hagymát. Rárakjuk a kis kockára vágott húst. Kifehéredése után hozzáadjuk az ugyancsak apró darabokra vágott zöldségeket (ha mirelit vegyes zöldségből készítjük, akkor nincs vele gond) : a borsót, répát, zellert, gyökeret. Sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt félig megpároljuk a húst és zöldségeket, majd hozzáadjuk a darabolt gombát. Felöntjük vízzel (1,5 -2L) és húslével (esetleg kockát teszünk bele).
Ha minden belevaló megpuhult, akkor tesszük bele a hússal kb. azonos nagyságúra darabolt májat. Forrástól számított 5 percig főzzük vele.
Végül belekeverjük a tejszínt és a tejfölt (előtte érdemes simára kikeverni). Ízesítjük egy teáskanálnyi szárított tárkonnyal (ha friss, akkor valamivel kevesebb is elégséges).
Újra felforralás után levesszük a tűzről a levest, majd pár perc elteltével belekeverjük a citromlevet. (Így nem rántja össze a tejtermékeket a levesben).
Ízletes, laktató, pikáns leves a végeredmény, amellyel nem csak a legényeket lehet megfogni! :))
Elkészítési idő: 120 perc